fbpx

A nevem Várady Zsolt. Cégem, a Vita-Focus Kft. főtevékenysége immár 2013 óta képzések, szemináriumok és nyílt napok tartása köré szerveződik, a fizikai és mentális egészséget támogató életvitel, a megfelelő élethigiéné (táplálkozás, környezeti ártalmak kiküszöbölése a hétköznapokban, stresszkezelés), valamint a testsúlycsökkentés témájában.

Szakmai előéletem:

Alapvetően közgazdász végzettségem van, de az elmúlt 15 évben ezt egyéb irányú tanulmányokkal egészítettem ki, eleinte hobbi szinten, az utóbbi 8 évben pedig már a mindennapi munkám is e köré szerveződött. Mindazonáltal fontosnak tartom, hogy a jelenlegi tevékenységeimhez vezető út is helyet kapjon a jelen bemutatkozás során.

WISDOM & WELLBEING tábor Balatonvilágos 2024 március 10.-15.

Küldetésünk

Célom fokozatosan bemutatni az általunk oktatott életviteli rendszert
Magyarországon, és akár a határainkon túl is.

Ezen sorok megírása közben nyilvánvalóan pontosan tudom, hogy ebben a témában számtalan életviteli rendszer, módszer létezik, megtámogatva weboldalakkal, YouTube-csatornákkal, és könyvek garmadájával, melyek mára szinte elárasztják az emberek életét, tehát egy nagy óceánba készülök követ dobni. Ugyanakkor, ha nem gondolnám, hogy sikerül hullámot vetnem vele, nem tenném meg ezt az első lépést.

Az elmúlt években számos képzést és szemináriumot tartottunk melynek célja profánnak hangzik, mert nem más mint egyszerűen: egy értelmes élet elérése. Ez alatt természetesen én is a testi, és szellemi egészséget értem, de nem a megszokott mércék alapján. Hangozzék ez bármennyire is egyszerűnek, az igazán értelmes élet művelése manapság nem magától értetődő – és sajnos nem is túl gyakori jelenség

KICSIT IS KÖRÜLNÉZVE AZ INTERNETEN,​

a magazinokban és egyéb műsorokban azt konstatáltam, hogy mára az egészséges életmód világa egy teljesen káoszos útvesztővé vált az emberek számára. Fel kell tennünk azt az egyszerű kérdést, hogy a sok életviteli rendszer, az ismert életmód-guruk tevékenysége, mely a táplálkozással, sporttal, önfejlesztéssel, és egyéb metódusok valamely rendszerbe foglalásával működik, összességében eredményes-e? A jelek szerint – kis kivételtől eltekintve – nem igazán.

Érdekes, hogy az ember az egyetlen emlős, aki az utóbbi évtizedben folyamatosan azzal van elfoglalva, hogy mit kellene ennie, vagy éppen nem ennie. Az összes többi pontosan tudja, mikor mit egyen…Sokan azt mondogatják, hogy a baj az, hogy az emberek lusták, nincs elég önfegyelmük és úgy egyáltalán, nem igazán törődnek az egészségükkel. Véleményem szerint ez csak részben igaz, sokan törekednének az egészséges életmódra, csak egyszerűen nem jutnak hozzá hiteles információhoz és valóban működő technikákhoz. Erre pedig mindenképpen megoldást kell találni, ha más nem, a felnövekvő generáció javára.

​​ A megoldás kulcsa pedig a mércékben, az eddig felszedett ismereteinkben, a szokásainkban és a gondolkodási sémáinkba mélyen beépült hiedelmeinkben van. Ezeket szeretnénk képzéseink során részben megdönteni, részben pedig rendszerezni és megfelelően újrastrukturálni, ezáltal egy jól működő rendszert átadni a résztvevők számára. 

Csapatunk

Várady Zsolt

Shigeru Uemura professzor

Dr. Futó Gábor

Shigeru Uemura professzor.

SHIGERU UEMURA PROFESSZOR.​

A KÉPZÉSEINK SZAKMAI VEZETŐJE

Shigeru Uemura 1950-ben született Tokióban. Korai beteges évei okán már kisgyermekkorától érdeklődött a gyógyítás, az egészséges életvitel, vagy még inkább maga a teljes élet élésének művészete iránt. 20-as évei elején Párizsba költözött, és ott folytatta munkásságát, azonban a mai napig szoros együttműködésben dolgozik együtt japán tudósokkal az egészség kutatásának területén. Kutatási területei többek között a bioritmus és a sejtregeneráció. Svájcban, és Franciaországban is működtetett egészségközpontokat, valamit számos képzést, rendezvényt tartott a témában. Uemura professzor tudományos munkája mellett számos konferencián – többek között az UNESCO egészségtudományi témájú konferenciáin is – tartott előadásokat.

Az ideális testsúly elérésére kiadott első komoly munkája a La méthode című, francia nyelven megjelent könyv, melyet 1986-ban, együttműködésben írt az akkoriban világhírű mesterszakáccsal, Michel Olivier-vel. A könyv több mint egymillió példányban kelt el, és több mint 20.000 személy vett részt levelező rendszerben közös testsúlycsökkentő programjukban. Egy hónap alatt átlagosan 10-15 kiló volt a fogyás, amely az esetek túlnyomó részében tartósnak bizonyult. Bár a könyv még mindig kapható, az azóta eltelt 30 évben Uemura professzor úr folyamatosan fejlesztette, modernizálta módszerét, felhasználva a legkorszerűbb japán technológiákat.

Várady Zsolt

VÁRADY ZSOLT

2004 nyarán kezdtem el francia nyelven tolmácsolni Shigeru Uemura japán professzor úrnak, akivel a harcművészet révén ismerkedtem meg. 2012 és 2013 között pedig elvégeztem Uemura tanár úr két éves alapképzését Párizsban, melynek tárgya a japán természetgyógyászat volt. Később ezen tanulmányok motiváltak arra, hogy a tanár urat Magyarországra hívjam, és közösen dolgozzunk azon, hogy a több évtizedes kutatása alapján kidolgozott rendszert Magyarországon minél többen megismerhessék.

Mára ennek gyümölcseként szélesebb és szűkebb körű képzéseket tartunk az egészségmegőrzés, az általános élethigiéné és a testúlycsökkentés témakörében, valamint japán egészségmegőrző termékek, berendezések magyarországi disztribúcióját végezzük közösen.

Dr. Futó gábor

DR. FUTÓ GÁBOR

1978-ban születtem Veszprémben. középiskolai tanulmányaimat a
mechatronikai szakközépiskolában végeztem. 2003-ban az ELTE, majd 2007-ben a PTE Állam- és Jogtudományi karán szereztem jogi, illetve infokommunikációs szakjogászi diplomát. 2003-2014 között média- ill. hírközlési jogászként dolgoztam.

2008 óta folytatok tanulmányokat Uemura Shigeru mellett.

2014-től fő állásban Uemura Shigeru Tanár Úr mellett, az oktatás illetve a termékmenedzsment területén dolgozom.

Tevékenységeink

Egy hetes Uemura Method
testsúlycsökkentő / életmód szeminárium:

2016-ban tartottuk első dedikáltan testsúlycsökkentő / életmód szemináriumunkat. Azóta töretlenül évente legalább négy ilyen egyhetes programot tartunk.

A résztvevők megismerhetnek egy rendszert, melynek révén koplalás és rendszeres sport nélkül is tartós és jelentős testsúlycsökkenést érhetnek el. Mindenki meg szokott lepődni, mikor közlöm, hogy a program során tiltott a sporttevékenység. Igen, bizony, tilos! A sport lehet egy kellemes elfoglaltság, játék, kikapcsolódás, de nálunk semmiképpen nem eszköze a fogyásnak!

A program során több mint 20 órányi komoly elméleti tudást adunk át, melyben az ember működését egy teljesen új olvasatban van szerencsénk megismerni. 

Téaté masszázs szeminárium:

A Téaté Masszázs a hagyományos masszázstechnikák és a legmodernebb tudományos (élettani, mikrobiológiai, kvantumfizikai) ismeretek szintétiséből jött létre, a szóösszetétel jelentése gyógyító kéz. 

A Téaté a csontozattal és az izomzattal egyaránt foglalkozik. Maga a technika a gravitáció energiáját felhasználva hat a csontok, izmok, illetve a bőrfelület szintjén. Egyik ágából jött létre később a Seitai, mely a japán csontkovácsolásnak felel meg, egyéb ágainak középpontjában pedig főleg az izmok állnak, ezen ágazatok ma Shiatsu, illetve Sotai néven ismertek.

A Téaté masszázs segítségével egészen rövid idő alatt, nagy mértékben képesek vagyunk a stressz oldására, a test deformációinak korrigálására, és megfelelő táplálkozással kombinálva a sejtszintű egészség helyreállítására. 

Köszönjük jelentkezésed!

24-48 órán belül felvesszük Veled a kapcsolatot, és minden további információt, jelentkezéshez szükséges nyomtatványt elküldünk a megadott email címre.