fbpx

Téaté masszázs szeminárium:

A Téaté Masszázs a hagyományos masszázstechnikák és a legmodernebb tudományos (élettani, mikrobiológiai, kvantumfizikai) ismeretek szintéziséből jött létre, a szóösszetétel jelentése gyógyító kéz.  Ez az egyedülálló módszer gyógytechnikák speciális együttesét foglalja magába, és forrása egészen az ókori Japánba nyúlik vissza. A Téaté-módszer tradicionális rendszerének újra felfedezője Shigeru Uemura mester. Szemináriumainkat az ő vezetésével, és gyakorló Téaté-masszőrök közreműködésével tartjuk.

Továbbá

A Téaté a csontozattal és az izomzattal egyaránt foglalkozik. Maga a technika a gravitáció energiáját felhasználva hat a csontok, izmok, illetve a bőrfelület szintjén. Egyik ágából jött létre később a Seitai, mely a japán csontkovácsolásnak felel meg, egyéb ágainak középpontjában pedig főleg az izmok állnak, ezen ágazatok ma Shiatsu, illetve Sotai néven ismertek.

A Téaté masszázs segítségével egészen rövid idő alatt, nagy mértékben képesek vagyunk a stressz oldására, a test deformációinak korrigálására, és megfelelő táplálkozással kombinálva a sejtszintű egészség helyreállítására

A MASSZÁZS ELŐNYEI

A Téaté masszázs segítségével egészen rövid idő alatt, nagy mértékben képesek vagyunk a stressz oldására, a test deformációinak korrigálására, és megfelelő táplálkozással kombinálva a sejtszintű egészség helyreállítására

01

A TÉATÉ MASSZÁZS A TESTET EGY RENDSZERNEK TEKINTI, ÉS ÁTFOGÓAN, HOLISZTIKUS SZEMLÉLETTEL KEZELI AZT.

Láthatjuk, hogy az emberi társadalmat semmi korábbihoz nem fogható mértékű stressz éri. A stressz negatív élettani hatásait lehetetlenség eltúlozni: gyakorlatilag minden krónikus betegség kialakulásában közvetlen szerepet játszik. A fentiek önmagukban is nyomós érvként szolgálnak a Téaté Masszázs elsajátítása mellett. 

02

A Téaté segítségével képesek vagyunk korrigálni a test deformációit.

Sportolás okozta sérülések vagy az ülőmunka nyomán kialakult elmozdulások, rövidülések; a szülést követően elmozdult csípőcsontok helyreállítása; gerincferdülés korrekciója és így tovább. A masszázs helyes alkalmazásával képesek vagyunk a krónikus, akár hosszú évek óta meglévő izomfeszülések kioldására. Amennyiben a szükséges (de önmagukban nem elégséges) élettani feltételek mint a megfelelő táplálkozás és a természetes bioritmus fenntartása fennállnak, az izomfeszülések kioldását manuálterápia segítségével minden technikai berendezésnél hatékonyabban végezhetjük! 

03

A Téaté technika nagy figyelmet fordít az agy vérkeringésének (vagyis oxigén- és tápanyag ellátásának) javítására, a két agyfélteke összehangolására

Vagyis általánosságban szólva az agy egészségének megóvására és kapacitásának növelésére. 

04

A test vérkeringésének javításával több oxigénhez és tápanyaghoz juttathatjuk sejtjeinket

Vagyis úgy fokozhatjuk a fizikai és szellemi állóképességet, hogy az nem jár fokozott oxidációval, magyarán öregedéssel.

05

E MASSZÁZS KIEMELT FIGYELMET SZENTEL A MASSZÁZSOK TÖBBSÉGE ÁLTAL ELHANYAGOLT, ELNAGYOLT, VAGY KIFEJEZETTEN FIGYELMEN KÍVÜL HAGYOTT TESTRÉSZEKNEK

Mint például a nagy farizmok (stressz központ), a has (a bélrendszer), a fej és nyakizmok (agyi vérellátottság) vagy az arc. A has kezelésén keresztül közvetlen hatást gyakorolhatunk a bélrendszerre, mely bélrendszer (illetve részben a bélflóra) a tápanyagok felszívódásának, valamint immun- és hormonrendszerünknek is központja egyben.