fbpx

2020.10.25-30.

ÉLETMÓD TÁBOR:

A tábor központi témája továbbra is az egészség megőrzése és megtartása lesz, ám természetesen reagálni szeretnénk az aktuális egészségügyi és gazdasági helyzet által támasztott kihívásokra is:

2020.10.25-30.

Tópart Hotel

Balatonvilágos

Azok számára, akik rendezvényeinken az elmúlt bő fél évtizedben részt vettek, vagy akár csak 2019. decemberi 1-jei előadásunkon jelen voltak, az idei év történései nem okoztak meglepetést. Nekik alkalmuk volt felkészülni a mindenki mást hidegzuhanyként érő eseményekre.

Akik a 2020. március 15-i, „A jelen háborúja az agyakban zajlik!” című előadássorozatot online megtekintették, ugyancsak komoly munícióval rendelkeznek az elkövetkező időszakra nézve.

 Ezen munkát folytatva, a 2020. október 25-ét követő szűk egy hétben minden eddiginél pontosabban és precízebben igyekszünk előre jelezni a következő egy-másfél év főbb világpolitikai, gazdasági és az egészségügyi kérdéseket érintő trendjeit.

A októberi tábort a jelen helyzet szerint még meg tudjuk tartani, ám az év hátralévő részében, illetve meglehet, hogy az azt követő időszakban is programjaink sorsa – miként minden más közösségi programé – több, mint kérdéses.

Ha szeretnék tudni, merre fordul a világ szekere, és hogy mindez hogyan érinti egészségünket, pénztárcánkat, gazdasági és társas kapcsolatainkat, valamint hogy mit tehetünk azért, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki e történelmi jelentőségű időkből, szeretettel várjuk Önöket október harmadik hetében.

A szeminárium programja:

Az egyhetes táborunk most is a fizikai és mentális egészséget támogató életvitel, a megfelelő élethigiéné (táplálkozás, környezeti ártalmak kiküszöbölése a hétköznapokban, stresszkezelés), valamint a testsúlycsökkentés mint témakörök fókuszba helyezésével és körbejárásával kerül megrendezésre, melyekhez valós mércéket kívánunk nyújtani, egyedülálló tudományos alátámasztással, valamint a japán csúcstechnológia jelenlegi vívmányaival.

 

Érkezés: 2020. október 25. vasárnap (a szobák 17:00-tól foglalhatók el, a vacsora 19:30-kor kerül felszolgálásra).

Távozás: 2020. október 30. péntek (ebédet követően, azaz várhatóan 15:00-kor).

A tábor programjának markáns részét képezi – az egészségünkre igen komoly hatással levő – világpolitikai folyamatok elemzése, és az egészségügyi-gazdasági eseményekre való optimális felkészülés témaköre.

Az együtt töltött hét szerkezetileg három fő tengelyen alapszik:

– A reggel 8 órától, kb. fél óra időtartamban tartott gyakorlatok a festői Balaton-parton (Taiso-k)
– Elméleti előadások (napi 2×3 óra)
– Az Iyashi-Dome kezelés (1 alkalom), mely a program része, valamint a TEATE masszázs, mely igény szerint előjegyezhető.

Ízelítő az előadások témáiból:

  • Az emberi anyagcsere, immunrendszer működése
  • Molekuláris táplálkozás
  • Testsúlycsökkenés/alakformálás, fiatalodás, sejtszintű regeneráció
  • Valós stresszkezelés
  • Az emberi test legoptimálisabb formában történő újraindítása (reboot)
  • Az ember és környezete a filo-tudomány szemszögéből
  • A férfi filozófiája, a nő filozófiája, valamint a szimbiózis filozófiája és evolúciója
  • Kvantumfizika az emberi élettel összefüggésben
  • Az élet eredete: test és lélek, tudományos megközelítéssel
  • Geopolitika, a gazdaság működése, az emberiség valós történelme és a háború történelme

Fontos megemlíteni, hogy a hét során fogyasztott menüt Uemura tanár úr elvei alapján állítottuk össze a szálloda séfjével, aki kiemelkedően magas gasztronómiai minőséget képvisel. Az felhasznált alapanyagok egy részét speciális forrásokból szerezzük be, Uemura professzor minőségi elvárásainak megfelelően.

A szeminárium díja nettó 185.000 Ft, mely tartalmazza a szállást, az étkezést és a teljes programot. A jelentkezés a 90.000 Ft előleg elutalásával és a jelentkezési lapok kitöltésével válik élessé!

A szemináriumot egy héttel megelőző lemondás 50%-os előleg visszatérítéssel jár, az egy héten belüli lemondás esetében nem áll módunkban visszatéríteni az előleget.

Jelenetkezés

Eseményünk megtelt! Köszönjük!

Köszönjük jelentkezésed!

24-48 órán belül felvesszük Veled a kapcsolatot, és minden további információt, jelentkezéshez szükséges nyomtatványt elküldünk a megadott email címre.